2014. december 13., szombat

Karácsony napjáig még 2 nap, 12 óra van hátra

Sziasztok! Gondolom látjátok, hogy a blog új külsőt kapott, amit még egyszer szeretnék megköszönni Szofi S.-nek, mert nagyon csodálatos lett. Az előző is gyönyörű volt, de ráfért a blogra az új külső. :) És ugye bal lent megtalálhattok egy kis szavazást, aminek már az állása most kimutatja, melyik párosnak örülnétek a legjobban.. :) Sajnálom, hogy nem tettem bele a Lola+Ákos párost, gondolom, arra is jött volna pár szavazat... 


- Ööö... Ti miért álltok itt? - kérdeztem totál megsemmisülve.
- Kristóf hívott, pár perc és itt vannak. - mondta csöndben Dani.
- Dávid, hogy lehetsz ekkora szemétláda?! - akadt ki teljesen Lola, és szemei mérgesen nézték Dávidot magyarázatot várva.
- Hát, az úgy volt... - kezdett bele Dávid, de nem tudta befejezni. Lola egy tökéletesen ívelt mozdulattal találta el Dávid arcát, akin nagyot csattant a barátnőm által kiosztott pofon. Kedvem lett volna felröhögni, de a helyzet nem engedte. A fiú az arcát dörzsölgetve fordult vissza hozzám, és idegesen indult el.
- Ez a te hibád, Brigi! Ha nem mondanál el mindent Daninak, nem lenne ez! - ordított rám idegesen. Dühösen nézett rám, én meg totál lesokkoltam az egész miatt. Miért lenne az én hibám, hogy minden útszéli cafkával összeáll? Csak néztem rá, miközben Lola arról magyarázott, hogy Dávid mekkora gyökér, és mennyire utálja.
- Már bocs, de miért Brigit okolod? - kelt egyből a védelmemre Dani.
- Jaj, megszólalt már! Te csak ne védd őt! Elegem van, hogy neked még a barátságunknál is fontosabb ő. - mutatott rám nem túl kedvesen.
- Mi közöd van ehhez? - ordított most már Dani is.
- Mi történt itt? - lépett ki a kezében egy forrócsokival Ákos. Lola ránézett kisírt szemekkel, én összezavarodva, a két fiú pedig mit sem törődve vele vitázott tovább.
- Dávid... Dávid megcsalt. - suttogta Lola maga elé meredve. Ákos meglepetésében elejtette a kezében tartott meleg italt. Odasétált Lolához, és magához húzva átölelte. A lány elkezdett sírni a karjaiban, mire Dávid elég szerencsétlen képet vágott. Dani továbbmondta neki a magáét, de a fiú csak a meghitt jelenetet nézte. A barna hajú, kék szemű lány nem bírta abbahagyni, Ákos pedig a haját simogatva nyugtattatva őt. A barna hajú srác szomorúan, mégis boldogon ölelte karjaiban Lolát.
Dávid megindult az ölelkezők felé, de Dani visszahúzta.
- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte halkabban, és barátságosabban. - Tönkretetted, hagyd. - veregette meg a vállát, és inkább odasétált hozzám. A kabátomnál fogva magához rántott, és átölelt.
- Minden oké? - kérdezte újra, az elmúlt napokban nem tudom hanyadszorra. Csak bólintottam, jelezve, hogy jól vagyok. - Már csak pár óra, és ott leszünk. - mosolygott rám kedvesen.
- Alig várom. - dünnyögtem fáradtan.
Azért ebben az elmúlt négy órában rengeteg minden történt.
A kocsi végre megjött, amit a srácok nagy ujjongással fogadtak. A nagy autó leparkolt, Kristóf kipattant, majd odasétált hozzánk. Egyszer majdnem megcsúszott, de épségben ért oda, és kicsit furán bámult minket. Rajtam és Danin átsiklott a tekintete, de leesett állal bámulta Lolát és Ákost, majd Dávidot. Az előzőek érkezésére elengedték egymást, így véget vetettek a nagyon-nagyon hosszú baráti ölelésnek, az utóbbi pedig a cipője orrát tanulmányozta.
- Mi történt abban a félórában, amíg nem voltam itt? - kérdezte inkább Danitól.
- Hosszú. - Kristóf bólintott, majd elsietett tankolni. Mi csak ácsorogtunk a hidegben, de egyikünk sem szólalt meg. Dani előhúzta a telefonját, majd megnézte a kijelzőjét. Csupán félszemmel láttam, hogy három nem fogadott hívás, és öt üzenet érkezett, de hogy kitől, azt nem figyeltem. Csupán egy "K" betűt sikerült elcsípnem a feladójuktól, mert Dani máris eltette a telefont. De ebből az egy betűből már sejtettem, hogy ki lesz az. Kitti. A volt barátnője, aki egy évvel idősebb nálunk. Csúnya szakítás volt, az biztos. Dani nagyon nehezen heverte ki, és éppen ezért szerveztük be ezt az egészet. Egy év járás után derült ki, hogy a csaj durván fél évig csalta Danit egy évfolyamtársunkkal. Nem mondta, de láttuk, hogy nehezen viseli.
Szemében most is a harag és a szomorúság látszott, bár próbált mosolyogni. Lábujjhegyre álltam - majdnem egy fejjel magasabb nálam. - és adtam egy biztató puszit az arcára. Rám mosolygott, és ez már tényleg őszinte mosoly volt. Még pár percet ácsorogtunk, mire Kristóf kiért, de végül elindulhattunk. Megrohamoztuk a kisbuszt és elfoglaltuk a helyünket. Csak hát, ugye Lola nem akart Dávid mellé ülni.
- Én biztos, hogy nem ülök mellé. - jelentette ki, mielőtt beszállt.
- Lola, ne csináld már ezt. - sütötte le a szemét Dávid.
- Mit? Azt hitted, visszaugrok a karjaidba ezek után? - húzta fel a szemöldökét.
- Oké, akkor előre ülök. - adta be a derekát sóhajtva, majd helyet cserélt Ákossal. Mi Danival hátrakuporodtunk a helyünkre, és csendben hallgattuk a jelenetet. A vállára hajtottam a fejem, ő pedig megpuszilta a hajam. A telefonját nézte, és eltöprenghetett, hogy felvegye, vagy ne. Végül lezárta a képernyőt, és szorongatta a telefont.
- Dani. - suttogtam, hogy csak ő hallja. - Hagyd. Nem érdemli meg. - mondtam teljesen őszintén. Sóhajtott egyet, és rám emelte barna szemeit.
- Tudom. Csak fáj. Ennyi az egész. - lehajtotta a fejét, a kezeimet kezdte tanulmányozni. Az érintéseitől megborzongtam, és felsóhajtottam. Mosolyogva nézett fel rám, majd abbahagyta az előző tevékenységét, és a hajam birizgálásával folytatta. Barna tincseimet ujjai közé vette, és megcsavarta párszor. Majd mikor ezt is megunta, visszaült a helyére. A vállára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemeim.

                                                ****************************

Hangos ordibálásra lettem figyelmes, ami egyenesen mellőlem jött.
- De nem érted meg? Vége! Oké! Jó! Nem érdekel, legyél boldog vele! És Brigit ne bántsd, ő nem tehet róla, hogy te egy nagy.. - nem fejezte be a mondatot, mert a vonal végéről is eléggé hangos mondatok hangzottak el. Nem sokat hallottam, csak elcsíptem pár szót: Ribanc, Brigi nem jobb, ugyanilyen, te meg egy nagy, örülök. Összesen ennyi. - Jó, én most leteszem, mert ezt nem hallgatom tovább. - jelentette be Dani, és levágta a telefont. Idegesen masszírozni kezdte a halántékát, és sóhajtott egyet. A buszban kínos csend uralkodott, senki sem bírt megszólalni. Kristóf, hogy oldja a csendet, benyomta a rádiót. Éppen valami idegesítő karácsonyi zene szólt, aminek hallatán mindenki felsóhajtott, ugyanis egész decemberben ezt hallgattuk.
- Brigi - nézett rám Dani. - Amiket Kitti mondott... - kezdett bele.
- Nem számít. Magamtól is tudom. - motyogtam. Kittivel sosem voltunk jóban, abban az időszakban kerültem a legtávolabb Danitól. A barátságunk megszakadt, és féltem, hogy már soha többé nem leszünk jóban. De mikor mindennek vége lett, Dani felkeresett, és bocsánatot kért. Azóta talán még közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha.
- De nincs igaza. - suttogta a hajamba.
Ezután csendben mentünk tovább. Megálltunk egy gyors mosdószünetre, mert Lola már nyafogott. Én már végeztem, így egyedül ácsorogtam a WC-k bejárata előtt. Rövidesen nyílt az ajtó, és Dávid lépett ki. Kicsit kínosan éreztem magam, de végül is ő bántott meg engem, neki kell bocsánatot kérnie!
- Sajnálom. - mondta csendesen mellettem Dávid. Meglepetten fordultam felé.
- Mit is mondtál? Megismételnéd? - kérdeztem vigyorogva.
- Azt, hogy sajnálom. - válaszolt a kérdésemre csendesen.
- Oké, bocsánatkérés elfogadva, de csak most! - emeltem fel fenyegetően az ujjaim. A következő pillanatban Dani is kijött, és megállt mellettem. Átölelte a csípőmet, és magához húzott. Dávid elvigyorodott.
- Mi olyan vicces, D.? - kérdezte Dani felhúzott szemöldökkel.
- Csak olyan aranyosak vagytok együtt. - mosolygott még szélesebben.
A többiek is kijöttek, de én Dávid szavain töprengtem. Lehet, hogy igaza van. De ebből úgy sem lesz semmi, mert én nem érzek semmit iránta. Vagy talán mégis?

8 megjegyzés: